Részlet egy nagyinterjúból
Másokat is áthozott a zöldhatáron: 2001. január 21-én három táncoslánnyal bukott meg amerikai oldalon, két kilométerre a kanadai határtól.
Fake news! Nem táncos lányok voltak!
Hanem?
Apácák.
Apácák?
Akkor fogadom el, hogy táncos lányok voltak, ha valaki megmutatja nekem az illetők táncoslány-igazolványát. Egész addig azt állítom, hogy nem, az a három nő apáca.
Látta az apácaigazolványukat?
Nem. De ha valaki revolverez, visszarevolverezek. Az olvasó meg nyilván tudja, hogy az igazság a két állítás között húzódik.
Egy tárgyalási jegyzőkönyvre hivatkozva azt írja az Átlátszó, hogy a jelzett napon önt Champlain településnél három ifjú táncosnő társaságában igazoltatta egy amerikai rendőrjárőr. A hölgyek nem rendelkeztek vízummal, lefogták őket, ön ellen pedig embercsempészet gyanújával indult eljárás. Az Átlátszónak a közelmúltban az egyik apáca azt nyilatkozta, hogy sztriptíztáncolni ment az USA-ba. És azt is nyilatkozta: egy magyarországi alvilági figura szervezte nekik az amerikai munkát és az utazást, a gépük a kanadai Montrealban landolt, ön sofőrként várta őket a reptéren, megszálltak egy motelben, másnap autóba vágták magukat, irány a zöldhatár, amin az ön segítségével szépen át is jutottak, de hát érkezett a járőr.
Fake news és ferdített valóság. Lehet, hogy a tevékenységem okot adott jogi eljárásra, de nekem mégis oly tiszta a lelkiismeretem, mint a kristály.
Az édesapja Amerikába segítésétől hogyan jutott a három apácáig?
Úgy, hogy közben teljesen önzetlenül rengeteg magyar embernek segítettem jobb megélhetéshez jutni.
Szakmányban mentette át az újvilágba az ambiciózus magyarokat?
Akkoriban erős magyar közösség élt Amerikában, sok becsületes magyar embernek nem volt letelepedési papírja, és gyorsan híre ment, hogy ha a hozzátartozód elakad a papírmunkával, keresd az Andrást, segít.
Ingyen?
Sose kértem cserébe semmit. Amolyan vagányság volt részemről, hogy átnavigálom a nagymamát bébiszitterkedni, a szerelmesnek a párját, férjnek a feleségét, és így tovább. Ha kértek, annyit mondtam, „egye meg a fene, csak vasárnap legyen, mert hétköznap és szombaton dolgozom”. Akkoriban magyar családok sokszor csak így tudtak találkozni, akár egyesülni. Szeleburdi voltam igen, de szerintem ez bocsánatos bűn.
Komoly mutatvány volt átjutni a zöldhatáron?
Előtte voltunk szeptember 11-ének, Kanada felé gond nélkül utazhattál, befele kicsit nehezebb, de nem volt vészes.
A lebukás keresztbe törte az amerikai álmát, karrierjét.
Lehet mondani. Pedig jól álltam, éjjel-nappal dolgoztam, rengeteg pénzt kerestem, sikerült vásárolnom pár ingatlant.
Ötvenezer dollár, vagyis úgy tizenötmillió forint óvadék ellenében szabad lábon védekezhetett.
Igen.
A menyasszonya, bizonyos Jerelyn Tauber tette le a pénzt.
Ő.
A büntetőeljárás elején feleségül vette az akkor negyvenegy éves nőt. Ön volt huszonnégy.
Annyi.
Papírházasság?
Dehogy.
Szerelem?
Az. Vonzó nő volt. Vadászpilóta volt a szakmája. Én meg voltam a székely hódító.
Két vadász.
Ahogy mondja.
Nem várta meg a bírósági eljárás végét, lelépett Amerikából. Hogyan?
Hazajöttem.
Hivatalosan?
Hazajöttem.
Kanadán át?
Hazajöttem.
Csak nem úszta át az óceánt.
Hazajöttem.
Teljes interjú a 24.hu-n.
