Sokan képtelenek felfogni, hogy attól a pillanattól kezdve, hogy az anyaország határain túlra szakadtál (akaratod ellenére), identitásodban elsődlegessé válik a nemzetiséged, a kultúrád, az, hogy magyar vagy. S ez alól senki sem kivétel, ha újságíró vagy, ha marós. De előbbieknek nagyobb a felelőssége, már ha az újságírói küldetés része az, hogy a közösségét is “szolgálja”, igen, esetünkben a magyart; az erdélyi, székelyföldi magyart.
Van néhány szakmabeli, erdélyi (származású), csőlátású médiamunkás, aki bedől(t) annak az álszakmai hiedelemnek, hogy ő csak és kizárólag a szakmai hitvallásának áldoz (legyen bármi is az!), a nemzeti identitása másodlagos akkor, amikor újságíróként megnyilvánul. Balgaság, mert az, akinek éppen megnyilvánulsz sorsbelid, hacsak nem kizárólag a magyar belpolitikában határozod meg függetlenobjektív temagad. Ha viszont igen, ami szíved joga, akkor működésed során legalább törekedj arra, hogy saját (egykori) közösségednek ne okozz kárt, ha már hasznot nem tudsz. Nem azért, mert ezt felróná neked bárki is, hanem azért, mert a te félreértelmezett megnyilvánulásod olyan erőket is mozgásba hozhat, melyek rád ugyan nem, de mindazokra hatással lehetnek, akikről, akiknek írsz. Akiknek, úgymond, saját küldetéstudatod miatt a “szemét fel akarod nyitni”. Ne tégy ilyen szívességet, ha az a közösséged számára (akit, ugye, “szolgálsz”) vakságot eredményez, mert pl. kiütik a szemét. Egyetlen mentséged van, ha fogalmad sincs, hogy mit teszel, akár poltitikai-ideológiai elvakultság miatt. Ez akkor megbocsátható “bűn”. De csak ekkor!
A felelős újságírót ugyanis az is meghatározza, hogy mit nem ír meg, illetve, hogy mit nem úgy ír meg, ahogy például egy nemzeti identitás szempontjából homogén közönség-közösség számára tenne.
a kisebbségi újságírói identitásban elődleges a nemzetiség,
ha akarod, ha nem
Messziről indultam, de oda akartam kilyukadni, hogy amikor olyan gigaprojekteket finanszíroz a magyar állam, mint amilyen Székelyföld mezőgazdasági támogatása, akkor olyan nincs, hogy az senkinek sem jó, vagy mindenkinek rossz. Ez akkor is így van, ha a nagy leleplezések csókosokat (vélnek) felfedezni a kedvezményezettek között. Olyan nincs, hogy a több száz sikeres pályázó közül ne találnál valakit, aki az eljárást lebonyolító gépezet valamelyik szereplőjével, így vagy úgy, ne lenne összefüggésbe hozható. Már csak a számosság is ezt feltételezi. De miért gondolja bárki is, hogy – tegyük fel – a csókos a támogatás révén ne lenne saját környezete, közössége számára hasznos, hiszen egyvalami minden nyertes pályázónál közös: mások is részesülnek a haszonból szűkebb-tágabb környezetében, így a közössége is, ahol él. Ugye nem kell kifejtenem, hogy miért?
Hát azért, amiért azok a román gazdák is hálásak a magyar államnak, akik a mezőgazdasági finanszírozásból részesültek amiatt, hogy a célzott területen élnek és tevékenykednek (és persze pályáztak).
Szőke László
