A szentegyházi származású Demeter Szilárd, jelenleg – többek között – a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója és miniszteri biztos olyan publicisztikát írt az Origón, mely miatt sokan felhördültek. Tény, hogy a magyar és az európai mainstream nyilvánosság egyik tabutémájához nyúlt akkor, amikor Európát Soros György gázkamrájának, Sorost pedig liberális Führernek nevezte.
Az nem kérdés, hogy Demeter Szilárd erősen fogalmazott, amúgy is természete, hogy a szokványosnál sokkal élesebben fogalmaz megszólalásaiban, de azért nem olyan ördögtől való ez a két hasonlat – formáját tekintve (a tartalmára még visszatérek!). Szóval, lehet-e ma nácizni, szélsőjobboldalizni valakit?
Teljesen természetesen, igen, ha azt a baloldali-liberálisok teszik.
Ugye nem kell idéznem azokat a brüsszeli vagy magyar ellenzéki politikusoktól származó nyilatkozatokat, melyekkel náciznak és szélsőjobboldaliznak majdnem mindent, ami a magyar és lengyel konzervatív kormányok tevékenységét, tisztségviselőit illeti!? Mondhatni, bevett kommunikációs gyakorlat: el van intézve, nácik és szélsőjobboldaliak, tehát mindegy is, hogy mit tesznek, hiszen az – ha nácinak és szésőjobbosnak címkézett politikus teszi – csak náci és szélsőjobboldali lehet. Itt a kérdés az, hogy miért nácizhat az egyik oldal, s miért nem a másik? Hiszen ez a mai politikai kommunikációnak egyik bevett panele, a megbélyegzés bevett és hatékony módszere, hiszen a megbélyegzettek kiátkozása, kilúgozása a mainstream közbeszédből ezzel erkölcsi felmentést nyer: már azzal sem kell foglalkozni, hogy a kipécézettek mit is tesznek. Hiszen tudjuk, nácik, tehát amit csinálnak az is csak náci lehet. S összeérnek a szálak, mindenki mehet aludni, nincs itt semmi látnivaló, kérem.
De akkor miért veszítik el a józan eszüket azok, akik reggeltől-estig náciznak attól, ha őket is lenácizza valaki?
Tudjuk a választ, ez az ő előjoguk, közhellyel élve: ami szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek. Szerintük. Ilyen értelemben Demeter Szilárd nem tett semmi egyebet, mint ugyanolyan fegyverrel lőtt vissza – kommunikációs értelemben. A fegyver szó használata indokolt, mert, mint utaltam rá, Demeter Szilárd harcos alkat. Viszont most nem hasznos fegyvert használt. Mert amit szabad a kisökörnek, nem szabad Jupiternek. Ő már nem csak egy publicista és véleményvezér, hanem a magyar kormány egyik kultúrstratégája. Hiába áll jól a kezében a fegyver, a ravaszt nem húzhatja meg. Pont azért, mert akkor az olyan, mintha a magyar kormány tüzelne. A tűzerőnél viszont érdemes figyelembe venni a másik oldal (nevezzük ellenfélnek) tűzerejét is. Ez most elmaradt, pusztán kommunikációstratégiai szempontból is, ezzel számolni kell(ett volna).
Mert hiába lehet igaza Demeter Szilárdnak, szándékától és jól felépített párhuzamától függetlenül csak az marad felerősített üzenetként, hogy zsidózott és nácizott egyet.
Amit a magyar kormánnyal korántsem barátságos (mainstream) média fel is fog erősíteni, sőt, már meg is tette. Gondolatmenetének tartalmával nem fognak foglalkozni, mert a valódi cél nem az, hogy érdemi értelmezés folyjon, hanem az, hogy léket lehessen ütni a hajón. Azon a hajón, melyen egyik kapitányként manőverezik Demeter Szilárd is. Tehát kommunikációs szempontból elnézte most a fegyvernemet – mint formát –, de a túlerővel sem jól számolt.
Nem beszélve arról, hogy – és itt, csak ebben van igaza az őt támadóknak – valakinek az érzékenységét sosem egy/a szerző hivatott megállapítani vagy felmérni. Az érzékenységet, miként például valakinek a vallási értékrendjét sem, nem vitatjuk, hanem elfogadjuk, tudomásul vesszük.
Ezért nem vitatjuk, hogy van-e joga érzékenynek lenni bárkinek, legfeljebb azzal vitázhatunk, hogy miért nincs a másik fél tekintettel az én/mi érzékenységünkre?
De az utóbbi egy másik történet…
Ui.: Nem kérdés számomra, hogy Demeter Szilárd mellett ki kell állni, nagyon visszataszító az is, ahogy a témára rárepült az erdélyi és magyarországi média bizonyos része, egyesek nagyon aljasul. Olyanok vagytok, mint a legyek, az! Tudom azt is, hogy azok közül, akik a tenyeredből ettek, most sokan a fejed akarják, de ilyen a természetük. Vagy a politika természete? De biztosan nem mondtam újat…
